A krakkói erődítményrendszer (németül: Festung Krakau), amely fontos szerepet játszott a 1914 végén a várostól északra és délre folyó küzdelmekben, ma is elismerést vált ki szemlélőjéből. Ez a katonai létesítményekből álló páratlan együttes több lépcsőben jött létre 1848–1916 között. Első szakaszát 1856. május 26.-án adták át, amikor is az osztrák kormányzat hivatalosan is erődítménnyé nevezte ki Krakkót. A Nagy Háború kitörése előtt ez volt Kelet-Európa legnagyobb erődrendszere. Békeidőben is 12 000 fő védte, a helyőrség nagyobb része lengyelekből állt. Több mint 500 km2-es területén 176 katonai létesítmény helyezkedett el, amelyek között voltak erődök, óvóhelyek, tüzérütegek, kaszárnyák, raktárak és katonai kórházak. Rakowicében 1912-ben épült meg Európa egyik legelső katonai repülőtere. Az erődrendszer részét képezte az út- és hídhálózat is. A háborús előkészületek alkalmával a katonai vezetés tábori erődítmények építését rendelte el, amelyek nélkül az egyes erődök hadiállapotban nem működhettek. Ehhez nemcsak árkokat és torlaszokat kellett építeni a külső erődgyűrű elé és közé, hanem az erődök közelében álló épületeket is le kellett bontani. 1914-ben ilyen módon számos ház és gazdaság – például a 44a erődítmény előtt álló pękowicei udvarház – tűnt el a föld színéről.
Az erődrendszer központja a citadella volt – ezt a szerepet a királyi vár, a Wawel töltötte be. Körülötte több erődgyűrű állt. Az első a XIX. század 60-as éveiben épült meg, a város főterétől csupán 600–800 m-es távolságban. Ide tartozott többek között a Í. Kleparz bástya, az erődgyűrű vonalát pedig ma a Három Költő Fasora (al. Krasińskiego, Mickiewicza és Słowackiego) jelzi. A külső gyűrű a XIX. és XX. század fordulóján keletkezett, legtávolabbi pontja 11 km-re volt a városközponttól, és egyebek között a Kosocice, Pasternik, Tonie és Grębałów erődök tartoztak hozzá.
Molnár Ferenc, az ismert magyar író és egyben a keleti front haditudósítója 1915 januárjában így írt a krakkói erődrendszerről: “Hatalmas fegyverzetében az erősség érintetlenül őrködik az orosz-német-osztrák-magyar határ szögében. Az erdők mögött a gyönyörű lengyel város rendes, temperaentumos élete folyik napközben. Aki a népes déli korzót, a kilovagló elegáns lengyel asszonyokat, a teli cukrászdákat, a színházba tóduló frakkos közönséget látja, nem is hinné, hogy tízpercnyire van az orosz határtól egy várban, a háború kellős közepén. Csak később szivárog át a város életébe itt-ott valami a vár háborús életéből. Az első jel egy rettenetes dübörgés, amely megrázza az ablakokat, egymáshoz veri a poharakat az asztalon. Egy mozsárüteg megy dörgő méltósággal végig az utcán. [...] Este fél tízkor minden elsötétedik és elcsendesedik. Akkor egészen várrá válik Krakkó. [...] A katonai parancsnokságok épületei körül mozgás és élet. [...]”.
A krakkói erődrendszer útvonala a város peremén épített egykori katonai létesítmények jelentős részét magába foglalja: 38 nagy erőd és számos kisebb bástya ill. más katonai létesítmény tartozik hozzá.
